BuliTipp

Ötledláda összejövetelekhez

Július 6. - A csók világnapja

2015. július 06. 13:23 - BuliTipp

Talán nem véletlenül esik a nyár közepére ez a jeles dátum – bár csókolózni mindig jó, ha mindkét félnek van kedve hozzá, azért egy langyos nyári éjszakán általában emlékezetesebbre szokott sikerülni a produkció, mint egy jeges széllel süvítő novemberi reggelen, potyogó könnyekkel és csorgó orral. A kellemes nyári időjárás még egy remek dolgot tesz lehetővé – hogy az ember a balzsamos estét egy kertmoziban töltse szíve választottjával, és ott igyekezzen a másik fél figyelmét a filmről elterelni. Mi erre nyújtunk most praktikus tanácsokat.

Bár talán azt gondolnánk, hogy a moziban csókolózás viszonylag könnyen kivitelezhető dolog, azért ennek a műfajnak is vannak íratlan szabályai, amiket nem árt, ha észben tartunk.

1. Válasszunk okosan filmet
Érdemes olyan filmet kipécézni, amit vagy mindketten láttatok már, vagy igazából egyikőtöket sem érdekel túl mélyen. Nincs annál kiábrándítóbb, mint mikor óvatos közeledésünket egy, rendületlenül a vászonra szögezett tekintet hárítja el. Az sem túl jó ötlet, ha a nyár legnagyobb durranására ülünk be, ami várhatóan tömegeket vonz a moziba.

2. A zsáner számít
Ami egyértelműen a csókolózásra alkalmas műfaj, az a romantikus film, vagy a horror. Az elsőt nem kell magyarázni, az utóbbi esetben pedig kiválóan játszhatjuk a hős védelmezőt / riadt, oltalomra vágyó kisnyuszit, habitustól függően. Ami nagyon nem ajánlott, azok a súlyos, mélylélektani vagy történelmi drámák. Kinek jön meg a kedve az intimitáshoz az Apokalipszis most alatt?

3. Ülésrend
Mindenképpen törekedjünk a viszonylag izoláltabb helyekre. A leghátsó sor az igazán preferált, persze csak akkor, ha nem egy totál üres terembe ülünk. Továbbá nem rossz ötlet az uraknak a hölgy bal oldalára ülni, ahogyan az utcán is illik kísérni őket.

4. Szájhigiénia
Lehetőleg mellőzzük az extra chillis szószt, vagy a fogak közé ragadó nachos arcunkba tömését. Kifejezetten jó ötlet némi mentolos cukorkával készülni. A rágózás pedig csókolózás közben tizenkét éves kor fölött kifejezetten ciki.

5. A rámozdulás
Klasszikus mozdulat a nyújtózkodásból indítva a másik fél széktámlájára csempészni a karunkat, kicsit ölelés-jelleggel, de ettől inkább tartózkodjunk. A kezeket megfogni ér, és ne izguljunk attól, hogy párás a tenyerünk, attól csak még párásabb lesz. A másik térdére helyezett tenyér sem rossz ötlet, közben tegyünk úgy, mintha semmi különös nem lenne benne. A helyes pillanatot pár röpke oldalpillantással mérjük föl, a sötétben a másikat csorgó nyállal bámulni erősen bizarr.

 6. Az akció
Fordulj felé egész testtel, óvatosan érintsd meg egy ujjal az állát, és finoman közelíts. Ha benne van a dologban, valahol félúton találkoztok. Ha nem, a film további egy órájában lesz egy kis kínos csönd, és elég hülyén fogod magad érezni. Viszont ha már végre elszántad magad, ne tétovázz.

7. Egy csók, vagy kettő?
Néhány belefér, de nem tanácsos túltolni a dolgot, és javallott a forróbb pillanatokat otthonra hagyni. Ne kezdjünk el egymás gombjaival babrálni, mégiscsak nyilvános helyen vagyunk. A nyüszítő, morgó és egyéb párzási hangokat is nyugodtan meghagyhatjuk későbbre.

Amióta létezik filmgyártás, azóta csókolóznak is a vásznon a szereplők. Mióta Edison először fölvette a kamerájával az első csókot, ami, hát, lássuk be, mai szemmel kissé esetlenre sikerült, Hollywood ontotta magából az emlékezetesebbnél emlékezetesebb csókjeleneteket. Ezen a videón remekül összegyűjtötték a legfontosabb pillanatokat a kezdetektől napjainkig, jópofa játék lehet kitalálni, csak a csókokból hány filmet ismerünk föl?

Aki szívesebben gyakorolná a csókolózást a meghitt otthoni fészekben, de annál romantikusabb, minthogy egy „átjössz este DVD-zni?” szövegű sms-el intézze el a dolgot, kipróbálhatja az otthoni kertmozizás örömeit is.

Helyszín
Az otthoni kertmozi egyik legfontosabb kelléke a kert. A piknikkel ellentétben, saját kert hiányban ezt a műfajt közterületen nem nagyon lehet űzni, hacsak nem találunk egy szabad áramkiállást valahol.

Technikai háttér
A második legfontosabb kellék a projektor. Vehetünk újat, használtat, de ha csak ezen az egy vagy pár estén használjuk, érdemes kölcsönkérni (munkahelyről, ismerőstől). Projektor híján a TV-t is kivihetjük a kertbe, bár ez esetben különösen fontos a kitámasztásról, rögzítésről gondoskodni.
Gyerekeknek szóló kertmoziban vagy akár felnőttek nosztalgia estjén elővehetjük a jó öreg diavetítőt, és levetíthetjük a kedven meséjüket, gyerekkorunk kedvenc meséjét.

Saját kertmoziban a „vetítő vászon” szinte bármilyen sima felület lehet. Értsd ezalatt a ház egyik fehér falát (ablakok, ajtók nélkül), egy nagydarab kitámasztott rétegelt lemezt, (fakeretre, kerítésre) kifeszített vagy két fa közé kihúzott fehér lepedőt, abroszt vagy a projektorral együtt kölcsönkapott mobil vetítővásznat.screen_group.pngA lejátszó egység lehet laptop vagy DVD lejátszó, attól függően, milyen formátumban és hordozón van a film. A lejátszó egység és a projektor közötti adatkábelről se feledkezzetek meg előre gondoskodni! Szintén fontos, hogy legyen egy, a legközelebbi áramforrástól megfelelő hosszúságú hosszabbítónk. A hosszabbító kábelét érdemes rejtve (akár kis mélyedésbe beásva) vagy takarva vezetni a helyszínig, nehogy megkeserítse a mozizást, amikor a házba bebotorkálva átesünk a vezetéken.

Hangforrás. Az egyik leggyakoribb hiba, hogy mindent elrendezünk, kész a romantikus kertmozi, és a film főcíménél jövünk rá, hogy elfelejtettünk hangszórókról gondoskodni, így az egész filmet a laptop dobozhangján kell végighallgatnunk.  A magasabb kategóriájú projektorok rendelkeznek beépített hangszóróval, ha nincs ilyenünk, akkor külső hangszórót csatlakoztassunk a lejátszó egységhez.

Berendezés
Ha füves területen kertmozizunk, akkor szinte bármit használhatunk ülő alkalmatosság gyanánt, amit otthon találunk. Piknik takarót, plédet, párnákat, nyugágyakat, matracokat, napozó székeket, babzsákokat. Ha nem füves a terep, akkor legyen annyi személyre műanyag szék, kerti pad, ahány vendéget várunk.felnott_leules_group.jpgHa gyerekeknek szervezünk vetítést, ülhetnek különböző baba járművekbe vagy magunk készítette kisautókba.gyerek_group.pngA vetítő egység alá mindenképp tegyünk olyan alátámasztást (kis asztalkát, rekeszt, stabil dobozt), ami megfelelően tartja és kellő magasságba emeli a projektort ahhoz, hogy a vásznon jól látható legyen a képe.

Ha falatozunk, iszogatunk is vetítés közben, érdemes kis asztalkákat is kitenni, amin elhelyezhetjük a poharakat, tányérokat.

Dekoráció
A szabadtéri mozizáshoz egyértelműen sötét szükséges. A terasz fénye, a házból kiszűrődő világítás zavarja a láthatóságot. Ugyanakkor érdemes hangulatfényekkel díszíteni a „nézőteret”. Különösen akkor, ha páros, romantikus mozizással ünnepeljük a csók világnapját. Erre a legalkalmasabbak a színes fényfüzérek, LED-es lampionok vagy a lámpásba helyezhető mécsesek.dekor_group.jpgÉtelek és italok
A szokásos mozis ételkínálat (popcorn, perec, nachos, cukorkák) és italválaszték mellett egy kertmozi partynál fontos a tálalás formája.

Használjunk papír poharakat, készítsünk papír tölcséreket, vagy kínáljuk a gyerekeknek névre szóló, saját készítésű papírtálcákban a ropogtatni valókat.catering_group.jpgHa pedig valami extrára vágysz, készíts fűszeres, akár édes popcornt házilag (recepteket itt és itt találsz), keverd össze a különböző fajtákat. Így minden falatnál új és új meglepetés éri a mozizókat.popcorn_group.jpgTovábbi kertmozi inspirációkat itt találsz.

…és ha még mindig nem jött meg a kedved a kertmozihoz, segítünk…extra_group.jpg

komment
süti beállítások módosítása