Ma van az illetlenség világnapja, ennek apropóján azt vesszük végig, hogy egy-egy rendezvény alkalmával mit illik, mit nem illik, mik az elvárások, hogyan kell viselkedni.
Alkalmat találni valakinek a megvendégelésére viszonylag egyszerű, ünnepelni mindig van mit, legyen az akár szülinap, névnap, lakásavatás, házasság, gyerekszületés, vagy akár egy családi összejövetelt is szélesebb körűvé tehetünk a barátaink meginvitálásával.
Meghívás
Minden ilyen alkalom a meghívással kezdődik, ez történhet szóban (személyesen vagy telefonon), vagy írásban (e-mailben, levélben vagy meghívóval). A meghívásnak tartalmaznia kell a meghívással kapcsolatos minden szükséges információt: a meghívás alkalmát, esetleges indítékát, a rendezvény jellegét, helyét és időpontját (esetleg időtartamát), valamint a meghívás tényét magát. Amennyiben írásban történik, mindenképp benne kell lennie a meghívó és a meghívott nevének, valamint a részvétel visszajelzését vagy a lemondást lehetővé tévő utalásoknak.
Bármilyen formáról is legyen szó, a részvételről visszajelezni mindenképpen illik. A leendő házigazdának kalkulálnia kell a megjelenők létszámát és a felmerülő költségeket. A meghívókra azonnal, legkésőbb 1-2 napon belül válaszolni kell, hogy időt hagyjunk a vendéglátónak kellőképpen felkészülni az eseményre. Ha a meghívás pillanatában nem tudsz dönteni, jelezd ezt és pontosítsd, mikor adsz pontos választ. Természetesen az általad vállalt időpontban meg is kell tenned azt.Ha a visszajelzés és a rendezvény között mégis meggondolod magad, azt se hagyd szó nélkül. Gondoljunk csak bele milyen kellemetlenséget okozhat, ha 12 fő részvételére számítunk, ennyi főre van terítve az asztal, és megjelennek 14-en, de több leülési lehetőség nincs a lakásban. Vagy ha az ellenkező eset történik, és üresen maradnak a helyek az asztal körül. Tehát sem váratlanul beállítani, sem jelzés nélkül távol maradni nem illik.
A meghívás általában bizonyos személyeknek szól, ezért a meghívó külön engedélye nélkül durva modortalanság másokat is magunkkal vinni. Erre csak akkor van lehetőség, ha külön bejelentjük, és vendéglátónk nem emel kifogást ellene.
Érkezés
Nem illik a meghívás időpontjánál előbb érkezni a kijelölt helyre, de sokkal később sem.
Érkezéskor rögtön felmerül a cipővel mi legyen kérdés. Ha a vendéglátónkon is cipő van, akkor maradhatunk mi is benne, de magánlakásba érkezéskor azért illik megkérdezni, hogy levegyük-e. Mindannyian ismerünk olyat, aki rosszul lesz attól, ha a szép tiszta szőnyegére rátrappolunk utcai cipőben.
Egymás számára ismeretlen emberek érkezése esetén a vendégek összeismertetése a házigazda feladata. Az újonnan érkezetett kell a már ott lévőknek bemutatni.
Ajándék
Ha valaki a lakásába invitál minket, főleg ha valamilyen ünnepségre, akkor illik ajándékot vinni. Az ajándékozás nem anyagi kérdés, de tudnunk kell, hogy kinek mit illik ajándékozni. A gondolkodás nélkül vásárolt ajándékkal könnyen kényelmetlen helyzetbe hozhatjuk a megajándékozottat. Személyi tárgyat, ruházatot csak családtagnak ajándékozzunk. Az ajándék szép csomagolása figyelmesség.
Leggyakoribb ajándék a virág. A virágot az érkezést követően a vendég pár férfi tagja adja át a háziasszonynak. Nem illik papírba csomagoltan átadni a virágot, csak átlátszó virágfóliában vagy celofánban. Aki virágot kap ajándékba, csomagolja ki, tegye vázába, vízbe és a vendégség alatt látható helyre helyezze.
Virágok összeállításakor az alábbi dolgokra figyeljünk:
- A vágott virágokból készített csokorban csak páratlan számú szál lehet, tíz szál felett a páratlan szám nem kötelező.
- A piros vagy vörös rózsa a szerelem és a házastársi kapcsolatok jelképe, tehát ki van zárva hivatalos, de akár baráti rendezvények alkalmából.
- Piros színű virágot is tartalmazó összeállításnál legalább a csokor fele legyen más színű.
- Az ibolya gyengéd érzelmekre való utalást jelent.
- A fehér liliom a halált jelképezi, ajándékként ezt soha nem szabad vinni
- A krizantém a részvétlátogatás virága, így más alkalomra nem ajánlatos ezzel készülni.
- A nefelejcs az örök hűség virága itt is érdemes elgondolkodni, hogy kinek jelezzük ezt az érzést.
A másik általános ajándék az édesség. Ezt mindig kibontatlanul nyújtjuk át. Szokásos ajándék még a szeszesital. Egy különleges, vagy finom ital mindig meglepetés lehet a házigazdának. Az ajándékba kapott italt nem illik eltenni, más alkalomra tartogatni.
A rendezvény ideje alatt
Ha a vendéglátó nem engedi, ne gyújtsunk rá a lakásban. Ha kint van a hamutartó, akkor is kérdezzük meg a társaság tagjait, nincs-e kifogásuk a dohányzás ellen. Asztalnál való étkezésnél általános szabály az, hogy csak a főétel után gyújtanak rá. A jelet a házigazda adja meg vagy szóban, vagy azzal, hogy maga is rágyújt. Ezt megelőzően csak akkor megengedett a dohányzás, ha a vendéglátó maga is dohányzik.
Ha a tulajdonos körbevezetett minket a lakásban, de bizonyos helyiségek kimaradtak, az biztos nem véletlen. Ne kíváncsiskodjunk olyan dolgok után, amit nem szándékoznak megmutatni. Igaz ez a fürdőszoba szekrényekre is, ha nem találunk valamit, kérjünk, és ne kezdjünk el keresni a személyes dolgok között.
Nem illik különvonulni a társaságtól, sem fizikailag, sem virtuáisan. Napjainkban igen elterjedt az okostelefonok használata, így minden nap minden percében össze vagyunk kötve a nagyvilággal és értesülni tudunk minden fontos vagy kevésbé fontos hírről. Ha viszont mindezt egy társaság kellős közepén tesszük, olyan, mintha kizárnánk a közvetlen környezetünket és elvonulnánk a virtuális térbe.
A társalgási témák megválasztása is okozhat kellemetlenségeket. Ne feszegessünk olyan kérdéseket, amik láthatóan feszélyezik a társaság tagjait, vagy tudjuk, hogy kínos perceket okozhatnak. Ne hozakodjunk elő a politikai nézeteinkkel, ha tudjuk, hogy gyökeresen eltérő nézeteket valló ember ül velünk szembe, akivel rendszerint heves vitába torkollik egy-egy hasonló beszélgetés.
Az alapvető étkezési normákat próbájuk meg betartani, lehet, hogy otthon a TV előtt a kanapén jól esik az ölünkből kézzel maradékokat fogyasztani, de társaságban ezt nem illik. Ugyanúgy az alkoholfogyasztásra is figyeljünk, nem szerencsés túlinni a társaságot és ezzel kellemetlen perceket szerezni a többieknek, akik ráadásul másnap emlékezni is fognak rá.
Állatok etetése csak a vendéglátó engedélyével történhet. Ügyeljünk arra is, hogy ne nyúzzuk túlságosan a házi kedvenceket, még akkor se ha néma csendben tűrik és csak a gazda felé sandítva jelzik diszkomfortjukat.
Távozás
Jó társaságban röpül az idő, de nem szabad a házigazda jóindulatával és vendégszeretetével visszaélni. Az udvarias vendéglátó nem noszogat senkit sem, és nem is marasztal túl erőszakosan. De ne várd meg, míg a házigazda célozgat a távozásra. Viszont túl korán sem illik távozni, a közös étkezés után például nagyon illetlen rögtön indulni.Ha a vendégsereg nem egyszerre távozik, a korábban elmenőknek nem kell mindenkitől elköszönni, mert ez zavarná a társalgást, és esetleg mások is a távozás gondolatával foglalkoznának. Távozzunk "angolosan", természetesen ez nem azt jelenti, hogy a házigazda elől bujkálni kell, és ha nem néz oda gyorsan kislisszolni az ajtón. A vendéglátók egyikének illik a vendégeket kikísérni, a kabátokat feladni és elköszönni. Társasházban, ha a lépcsőház ajtaját zárják, akkor addig kell a vendéget kísérni. Amennyiben nem zárják a lépcsőházat, akkor a liftig kell kísérni a vendéget. Kertes ház esetén a kertkapuig illendő a vendéget kikísérni.