Talán többünk számára ismerős helyzet lehet a kamaszkorból, mikor a vidékre távozó szülők által üresen hagyott lakás apropóján szervezett féktelen dínom-dánomnak hajnalban a kiérkező rendőrség vet véget. A helyzet megoldására számtalan lehetőség adódik, ezek közül kevésbé ajánlott a blöff szinten elővett „rokonom a rendőrkapitány” kezdetű védekezéshalmaz; szintén nem szerencsés lengén öltözött fiatal hölgyeknek a közegek sapkáját elkunyerálni, vagy a rend őreivel szelfizést kierőszakolni. Felesleges továbbá magunkat jogászprofesszorként feltűntetve a csendháborításra vonatkozó kerületi önkormányzati rendeleteket citálni, mint ahogy hiábavaló erőfeszítés a „rohadt nyanya a hatodikról, úgyis tudom, hogy te nyomtál fel” című kétségbeesett vádaskodás ordítozása a lépcsőházban. Legyünk jófejek, és tegyük meg egyszerűen, ami emberileg elvárható: próbáljuk meg meggyőzni a szomszédokat, hogy békés egymás mellett élésre törekszünk.

Az első és legfontosabb, amit ennek érdekében tehetünk, ha megpróbálunk tájékozódni, hogy a szomszédaink nagyjából milyen dinamika szerint élnek. Ha például minden pénteken lelépnek szórakozni, akkor nyilván célszerű arra az estére időzíteni a mi bulinkat is. Ha éjjeliőrök, még könnyebb dolgunk van. De tegyük fel, hogy éjszakánként ügyelő orvosokkal vagyunk körülvéve: ebben az esetben napközben, a parti előkészítése közben igyekezzünk tapintatosan lopódzni otthonunkban, hadd pihenjék ki magukat, éjszaka pedig úgysem fogjuk zavarni őket. Persze megeshet, hogy csupa nyugdíjas vesz körbe bennünket egy belvárosi társasházban: ez esetben azt is megfontolhatjuk, hogy a bulinkat kivisszük a szabadba, például egy margitszigeti piknikezéssel egybekötött diszkrét ittasodás formájában, és akkor egész biztosan nem kell elkapnunk Ica néni rosszalló tekintetét az ablakpárkányára szerelt IFA-visszapillantó tükör mögül.Ha a feltérképezés jól sikerült, ne feledkezzünk meg a szomszédok értesítéséről sem. Ennek különböző válfajai lehetségesek, a postaládába csúsztatott cetliktől az előtérbe ragasztott A/4-es plakáton át az üveg borral történő személyes megkeresésig. Bár egyes szakértők ajánlják, mi mégsem tanácsoljuk a szomszédokat udvariasságból szintén meginvitálni a partira, hiszen ki tudja, még esetleg komolyan veszik, és valóban megjelennek, jelenlétükkel téve lehetetlenné az önfeledt szórakozást. A lényeg: időben értesítsünk mindenkit, hadd legyen ideje az erre érzékenyebbeknek gyorsan valami programot szervezni az ominózus estére, netán sürgősen lakhelyet változtatni. Ami a legfontosabb: jelöljünk ki egy időpontot, amikorra biztosan vége van a bulinak, és azt tartsuk is be. A világ legszörnyűbb hangzavarát is könnyebb elviselni, ha az ember tudja, egyszer vége lesz, és afelől is bizonyos, mikor. Jó ötlet megadni egy telefonszámot, amit felhívhatnak, ha már nagyon bosszantjuk őket, és illő azt fel is venni – így elejét vehetjük a fakabátok hajnali vizitjének.A szomszédok és a buli vonatkozásában szintén fontos szempont, hogy ügyeljünk a vendégek érkezésének és távozásának viszonylagos diszkréciójára. A már kissé esetleg fáradtan érkező vendégek tartózkodjanak a házban található összes kapucsengő megnyomásától, hogy megleljék a házigazda lakását, a vendéglátók pedig akkor járnak el helyesen, ha a meghívottakat nem az erkélyről üdvözlik farkasüvöltéssel. Nem elhanyagolható mértékben rontja szomszédaink komfortérzetét az ajtócsapkodás, lépcsőházi fütyörészés, vagy a virágtartók piszoárként való használata. Rengeteg vitát spórolunk meg magunknak a közös képviselővel, ha már a bulira való meghívásnál tudatosítjuk vendégeinkben: a lehetőségekhez mérten a civilizációs minimumoknak való megfelelést várjuk el tőlük. Ami a legfontosabb: mindig úgy szervezzünk házibulit, hogy ne feledjük: egyszer a szomszédaink is hasonlóra vetemedhetnek, így legyünk velük olyannyira tapintatosak, amennyire azt magunkkal szemben is elvárnánk.